Handballexpert

Minden, ami kézilabda

A számok nyelvén EB 2024

A számok nyelvén: HUN-FRA

Az Európa-bajnokságról utoljára jelentkezünk, a bronzéremért játszott mérkőzés statiszikai adatainak kiértékelésével.

Kezjük most is a passzok számával! Mondhatnám, azért, mert az IHF ilyen adatot nem közöl, szóval a két jövő évi VB-n erre nem hivatkozhatunk. De igazából azért is, mert ritkán látunk ilyen óriási különbséget: 620 francia és 950 magyar passz. Az egyik nagyon kevés, a másik inkább magas, a durván másfélszeres különbség pedig brutális. Több, mint 300 különbség, ilyet ritkán látni. Ami pedig ennél is fontosabb: az a csapat, amelyiknek 300-zal több passza van, mindig elveszíti a mérkőzést. Ill. majdnem mindig, mint láthattuk.

A kapuralövések száma kimondottan alacsony: 43 magyar és 41 francia. Ismét, ha nem is nagyon, de valamivel többet lőttünk kapura. Ráadásul ebből alig volt reménytelen helyzetből eleresztett labda, összesen 8 átlövés, és abból is 5 gól lett. Ezzel együtt a magyar csapatnak 7, a franciáknak 4 kaput el se találó lövése volt, szóval a magyar kaput 37, a franciát 36 lövés találta el, minimális különbség. (Itt jegyeznénk meg, a kapufa nem számít kaput találó lövésnek).

12 szélső lövés, mint a korábbi meccseken, 8 be is ment. Beállóból most is csak 2 lövés volt, azok se mentek be. A franciák 6-szor próbálkoztak átlövéssel, de abból csak Orlane Kanor 1 lövése ment be, beállóból viszont 4 találatot szereztek.

Igazából a táblázatok is azt mutatják, amit a meccsen érezhettünk: minimális különbségek, kicsit másutt a hangsúlyok, de összességében két nagyon hasonló teljesítmény. A jelentős különbség a passzok számában azt mutatja, hogy a franciák sok gólt lőttek lerohanásból, a magyar csapat pedig alaposan előkészítette a támadásait. Ennek a tükre, hogy ezekből a magyar támadásokból viszont gól lett, a franciák viszont felállt fal ellen alig jutottak lövéshez. Végülis egy francia válogatottat 41 lövésen és 24 gólon tartani igen szép teljesítmény. Sajnos a magyar statisztika ezt nem méri, így Papp Nikoletta neve mellett ma sincs a táblázatban egyetlen bejegyzés se.

És akiknél szerepelnek adatok. Klujber Katrin 9/15, ma is hibátlanul lőtte a büntetőket (5/5). Mezőnyből többet hibázott (4/10), de volt 4 gólpassza (igen, a statisztikában a legutolsó is csak 1 a 4-ből), 1 szerzett labda és 1 sáncolt lövés, emellé csak 2 eladott labda. Vámos Petra nem lőtt egyetlen gólt se, és csak 1-szer lőtt kapura. 0/1, ez egy fél percet játszó cserejátékos szokásos statisztikája, de Vámosnak ezen kívül volt 5 gólpassza és 2 kiharcolt hetese is, összességében így is hasznosan játszott. Kuczora Csenge önmagában is dicsérhető volna, ha pedig az előző francia meccsel (arról ITT írtunk) vetjük össze, a különbség ég és föld. 5/8, 2 gólpassz, 1 kiharcolt hetes, és csak 1 eladott labda. Szintén 5/8 Győri-Lukács Viktória, ők ketten szereztek mezőnyből 5-5 gólt, senki más ennyit (a franciák közül se). Még Csíkos Lucát említeném meg, 2/2, és mindezt 2 pályán töltött perccel. Ha végigjátsza… (jó, ezt ne tessék komolyan venni).

Érződött, hogy már nincs hová tartalékolni: Vámos Petra szinte végigjtászotta a mérkőzést, 54 percet töltött pályán. Klujber 43, Kuczora 44 perc, Simon Petra ezúttal csak 15 percet kapott, Pásztor Noémi és Tóth Nikolett pedig pályára se került.

Ami a végén a különbséget, a győzelmet okozta, azok alig mérhető tényezők. És egyébként is, bronzéremmel a nyakban, kit is érdekelnek a táblázatok?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük