Mióta világ a világ, mindig voltak gazdasági társaságok, amelyek csődbe mentek, és ezalól a gazdálkodó sportegyesületek se képezhettek kivételt. Az utóbbi hónapokban mégis feltűnően sok, elsősorban női, kézilabdacsapat húzta le a rolót. Abszurd drámába illő a svéd Carin Strömberg esete, aki alatt egy szezonban két különböző klub is csődbe ment. Milyen okok vezethetnek a bukáshoz?
Bár alapvetően igaz, hogy nincs két egyforma eset, mégis látunk néhány főbb típust. A legegyszerűbb, amikor egyszerűen rossz menedzsment, felelőtlen gazdálkodás, hanyag (adott esetben akár hűtlen) kezelés, a lehetőségek téves felmérése okoz rossz, majd egyre tovább romló pénzügyi helyzetet, ami aztán végül maga alá temeti a klubot.
A többi típusnál is előfordul, de itt a legjellemzőbb, hogy amikor rosszra fordul a helyzet, a vezetés valamilyen extra pénzügyi lépésre szánja el magát, amitől javulást vár, úgymond előre akar menekülni, de valójában csak az adósság növekszik, és a mentésre irányuló lépések meggyorsítják az összeomlást.
Sok esetben viszont más folyamatokat látunk.
A gazdasági életben nem ritka, sőt, szinte alapvető, hogy egy vállakozás befektet egy eszközbe, projektbe, amitől majd később azt várja, hogy kitermelje a befektetett tőkét, sőt, még hasznot is hozzon. Egy egyszerű példa erre, amikor egy vállalkozó vásárol egy gépet, amivel aztán el tud vállalni bizonyos megbízásokat. A gép ára egy befektetés, és rögtön másnap, szigorúan pénzügyileg nézve, sokkal kevesebb pénze van, mint a vásárlás előtt volt. De reálisan számíthat arra, a gép segítségével fog tudni annyi pénzt keresni, hogy a végére jól járjon. Ez természetesen kockázatos, előfordulhat, hogy rosszul mérte fel a lehetőségeket, vagy ő ugyan gondosan tervezett, de számára kedvezőtlenül változtak a körülmények, és akkor sose jön vissza a pénze.
Látunk hasonlót a sportban is. Egy klub befektet, igazol játékosokat, akiket most ugyan nem igazán tud megfizetni, de abban bízik, velük majd jobb eredményeket ér el, amik hasznot hoznak, és ezzel, a korábbinál magasabb szinten, újra egyenesbe jöhet a gazdálkodás. Ez beválhat, kis szerencsével, a futballban, de kézilabdában, különösen a nőknél, ez alapvetően kérdéses gondolat. Erre igen látványos példát szolgáltatott a norvég Vipers: a kristiansandi csapat éveken át nem veszített mérkőzést a hazai bajnokságban, majd háromszor egymás után megnyerte a Bajnokok Ligáját, ennél feljebb nem lehet jutni. De ez se volt elég semmire, a pénz inkább kevesebb lett, mint több, és a klub 2025 elején, két hónappal ezen cikk megírása előtt, beszüntette a működését.
Viszont pont Magyarországon, ahol a nemzetközi kupaszerepléshez több közvetlen vagy közvetett állami támogatás társulhat, ez akár még működhet is. De igen kockázatos, hiszen a sportágat évek, akár évtizedek, óta domináló csapatokat kellene kiütni, hogy jó helyre juss. És még egy kis szerencse is kell, hogy pl. ne söpörje el az áhított BL-szereplést egy világjárvány. És akkor aztán irány az NB II.
Női kézilabdát elég nehéz profi szinten piaci alapon művelni (ld., mint fent, ez három BL-győzelemmel se jött össze). Talán a francia élklubok (Metz, Brest) üzleti modellje áll ehhez a legközelebb, de pont egy harmadik francia csapat, a Neptunes de Nantes, csődje után egy fél évvel azért Franciaországot se igazán praktikus példaértékűként beállítani. Metzben ráadásul azt is látjuk, a fegyelmezett gazdálkodás ára, hogy a folyamatos jó szereplés mellett is minden évben eligazolnak onnét a legjobb játékosok, mert másutt, ahol nem piaci alapú a gazdálkodás, magasabb fizetést ajánlanak nekik.
Igen sok klub mögött áll egy, esetleg kettő, nevezzük így, mecénás. Akik pénzt tesznek a klubba, annak legkisebb reménye nélkül, hogy azt valaha is viszontlássák. Korántsem az egyetlen, de talán a leglátványosabb a szkopjei Vardar példája: a klubot ebben a sportágban sehol nem jegyezték, aztán megjelent egy Szamszonyenko nevű orosz támogató és beletett annyi pénzt, amiből pillanatok alatt eljutottak a nemzetközi elitbe. A férfiak kétszer (2017, 2019) megnyerték a Bajnokok Ligáját, a nők ettől egy hajszállal maradtak el: kétszer egymás után is egy góllal, hosszabbítás után kaptak ki a Győrtől. 2017-ben nagyon kevésen múlt, hogy nem Szkopjébe került a férfi és a női trófea is, ami egyedülálló lett volna a sportág történetében. Majd Szamszonyenko kiszállt, nélküle pedig a klub ismét eltűnt a sportág térképéről. De az orosz milliárdos legalább többé-kevésbé rendezett körülmények közt távozott, ha szezon közben szünteti be a finanszírozást, az azonnali csőd elkerülhetetlen lett volna.
De tegyük fel a kérdést: hibázott a klubvezetés, hogy elfogadták a mecénás ajánlatát? Vagy inkább azt kellett volna mondaniuk: Szergej, köszi, de mi felmértük, ha te kiszállsz, nekünk annyi, szóval inkább nem kérünk a pénzedből? Beszélhetünk-e bármilyen értelemben felelőtleg gazdálkodásról? Aligha.
A német Ludwigsburg (korábban Bietigheim) női csapata mögött a mezeken is nagy betűkkel szereplő főszponzor pénze áll. A bietigheimi székhelyű családi vállalkozás támogatása nélkül a mostani sikerek, ideértve a 2024-es BL-döntőt is, elérhetetlenek volnának. Ha egyszer a mecénás megszünteti a támogást (ami a cégvezető hajlott korára való tekintettel egy reális lehetőség), a klub minden bizonnyal kénytelen lenne visszavenni a céljaiból. Ha pedig mindez szezon közben történik, az akár csődöt is eredményezhet, ha nem lesz miből fizetni a játékosokat. Nevezhető-e felelőtlenségnek a mecénás pénzére építő gazdálkodás?
És mi a helyzet, ha a politika adja a pénzt? A politikában bármi elképzelhető – és annak az ellenkezője is, akár igen rövid idő alatt. Az egyik nap még jön a pénz, aztán másnap meg már nem. A romániai Buzău története legfeljebb egy mínuszos hír lett volna a magyar sajtóban (legalábbis, ha az internetes korszak olvasói még ismerik ezt, a nyomtatott sajtóból származó kifejezést), ha nem lett volna Pál Tamara és Kiss Nikoletta személyében két magyar játékosuk is. Mint a legtöbb román egyesület, a helyi Gloria is elsősorban a városi önkormányzattól kapott támogatásokból élt. Aztán az önkormányzat egyszercsak úgy gondolta, ennek a pénznek máshol jobb helye lenne. Enélkül pedig a kézilabdacsapat egyik napról a másikra finanszírozhatatlanná vált. Ennek ellenére óvatosan minősíteném akár a buzăui, akár más, állami támogatásokra építő klub vezetőit felelőtlennek, vagy mondanám azt, rosszul mérték fel a lehetőségeket, rosszul gazdálkodtak.
És ahol az egész szektor, kompletten, profitál jelentősen az állami támogatásokból, ill. állami cégektől kapott, piacinak csak korlátozottan nevezhető szponzorációból?
Képünk illusztráció. Fotó: Kisricso Photo.
Vélemény, hozzászólás?