Handballexpert

Bizonyára sokan értesültek róla, hogy egy osztrák bajnoki mérkőzésen elkövetett durva szabálytalanság után az osztrák szövetség Ivan Horvat kézilabdázót 2027. június 30-ig, azaz kicsit több, mint két teljes szezonra eltiltotta.

A konkrét ügynek nincs igazán jelentősége, az osztrák bajnokság a helyi szurkolókon kívül nagyjából senkit nem érdekel, a játékos pedig szerepelt már a horvát válogatottban, de erős túlzással sem nevezhető a nemzeti csapat meghatározó emberének.

Ráadásul az eltiltás is inkább csak szimbolikus: az osztrák szövetség által meghozott büntetés csak a szövetség által szervezett versenyekre vonatkozik. Értelemszerűen nem tilthatják el a sportolót olyan versenyektől, amikhez semmi közük. Tehát a válogatottban akár elvileg szerepelhetne is, vagy, ha a nyáron más országba igazol, ott is rögtön játszhat.

A konkrét eset

Aki nem látta, és mindenképpen látni akarja, megnézheti a Horvat eltiltásához vezető esetet pl. itt. Kétségkívül durva szabálytalanság, tettlegesség, ha nem kézilabdapályán, hanem egy sötét sikátorban történik, ez súlyos testi sértés címszóval bíróság elé kerül. Na, de aki követi a kézilabdát, ahhoz szokhatott hozzá, hogy durva faultokra adnak egy, kettő, nagyon ritkán, extrém esetben, három mérkőzésre szóló eltiltást. Valóban annyira kirívó volt a fault, hogy szemrebbenés nélkül nézzük a megszokottnál sokszorosan hosszabb eltiltást?

Amikor az eset az osztrák kézilabda-ítélőszék elé került, várható volt, hogy erős ítéletet hoznak, pl. eltiltják a kézilabdázót a szezon végéig. Ténylegesen ezt megfejelték még két teljes szezonnal, egy hihetetlenül radikális döntés.

Eltiltásokról általában

Abban azért elég sokan egyetértenek, hogy az egy mérkőzésre szóló eltiltásoknak nincs jelentős visszatartó ereje. Bár a közvélemény jellemzően a sérülés felől közelít (erre még visszatérek), nem a fault durvasága felől, de ezzel együtt is volna igény a büntetési tételek emelésére. Egy meccs, pláne, ha az nem valami sorsdöntő rangadóra vonatkozik, ezt a legtöbbször úgy tekintik a játékosok is, hogy hát, peched volt, ez van, mindegy is. A másik oldalon meg valakinek derékba törheted a pályafutását.

De azért az egy, legfeljebb két mérkőzésről egyből a kicsit több, mint két teljes szezonra ugrani nem biztos, hogy indokolt. Másként nézve, az se magyarázható meg, miért jár egy ilyen faultért Ausztriában bő két év, Németországban egyetlen mérkőzés (Németországban a kék laphoz automatikusan egy meccs jár, nincs is tárgyalás). És, míg az egy, két meccses eltiltásoknál maximum megmosolyogtató, hogy a kézilabdázó közben más versenyeken, pl. nemzetközi kupákban, akár szerepelhet is (az idén egészen más okból eltiltott mosonmagyaróvári kézilabdázóknál is láthattuk ezt például), egy ilyen hosszú eltiltásnak alapvetően megkérdőjelezi az értelmét a tiltás hatálya. Annyira, hogy egyes kommentárok szerint az extrém eltiltás célja voltaképpen a horvát játékos más országba való távozásának ösztönzése.

Természetes, hogy másként nézünk egy durva faultra, ha annak elszenvedője némi ápolás után később még visszaáll játszani és másként, ha mentő viszi el. Pedig a kettő közt sokszor kizárólag a szerencse képezi a különbséget. Sőt, a legsúlyosabb sérülések a kézilabdában gyakran szabálytalanság nélkül történnek.

A közvéleményben előkerül időnként a javaslat: sérülést okozó játékost annyi időre kell eltiltani, amíg a sérült ellenfél fel nem épül. Na most, Ivan Horvat eltiltása sokszorosan hosszabb lesz, mint a sérült játékos felépülése. Ez a javaslat pedig tulajdonképpen teljesen eltörölné az eltiltást azoknál az eseteknél, amikor a játékosnak szerencséje van, akár még az adott meccsen visszaáll, vagy legfeljebb egy-két edzést kell kihagynia, míg máskor egy tulajdonképpen szabályos védőmozdulat vezethetne hosszú eltiltáshoz (abba bele se megyünk, mi van, ha egy idősebb játékos a sérülése után már felhagy a kézilabdázással). Bárki, aki rendszeresen néz meccseket, láthatott már olyan esetet, amikor a védő éppencsak hozzáér a labdás játékoshoz, aki aztán rosszul lép, vagy letapad a lába, és elszakad a keresztszalagja. Különösen női mérkőzéseken gyakori eset (erről majd egy másik cikkben részletesebben is elmélkedünk), de férfiaknál is van rá példa. Felettébb igazságtalan lenne, ha az ellenfél cipőtalpának minőségén múlna, hogy kapsz 8 hónap eltiltást, vagy még ki se állítanak.

Valójában nagyon helyes az osztrák mellett pl. a magyar szövetség által is alkalmazott gyakorlat, ahol az eltiltásról a meccs után egy bizottság dönt, leginkább a szabálytalanság durvaságát vizsgálva.

Precedens?

A Horvat-eset amennyire kirívó, annyira elgondolkodtató, két irányban is.

Az egyik: nem kellene általában, ha nem is feltétlenül egy lépésben két meccsről két évre, de azért érezhetően megnövelni az alkalmazott eltiltások hosszát? Annyira, hogy annak tényleg elrettentő, visszatartó ereje legyen? Különböző országokban tárgyalnak most erről. Sehol nem született rapid döntés, vagy legalábbis hozzánk ilyen nem jutott el. Jól is van ez így, kapkodásra, meggondolatlan döntésekre nincs ok. De arra se, hogy egy vállrandítéssel elintézzük az ügyet. Ha kétszáz kilométerrel arréb járhat bő két év, akkor talán nálunk is öt mérkőzés, legalábbis a kirívó szabálytalanságok esetében.

A másik: van-e rá mód, hogy legalábbis az Európai Kézilabda Szövetség keretein belül összehangoljuk az eltiltásokat, tehát egy ilyen eltiltás egész Európában érvényes legyen, bajnoki és nemzetközi mérkőzéseken? Ha nem is automatikusan, de mondjuk úgy, hogy erről egy bizottság dönt, amely jellemzően nem tekint el az eltiltás összeurópai érvényességétől, bár elvileg megteheti. Erről is gondolkodnak most több helyen Európában.

Nem tévedés persze a kérdőjel használata úgy a cikk címénél mint a fejezet alcíménél. Elképzelhető, és nem is valószínűtlen, hogy a végén nem történik semmi. Az osztrák esetet legkésőbb őszre, a következő szezon kezdetére, elfelejtjük, és megy minden tovább, mintha mi se történt volna. Nem is feltétlenül indokolt, hogy egy, a sportágban inkább mellékszerepet játszó ország nemzeti szövetségének döntése forgassa fel a kézilabdavilágot. Na, de amikor az amúgy alig ismert belga labdarúgó, Jean-Marc Bosman, harminc évvel ezelőtt az Európai Bírósághoz fordult, attól se várt senki földindulást, az mégis bekövetkezett.