Handballexpert

A 2025-ös női U19 Európa-bajnokságon az utóbbi években megszokottnál gyengébben szerepelt a magyar csapat. Amit láttunk, a mutatott játék, pedig igazából még az eredménynél is lehangolóbb volt.

Igazság szerint annak, hogy hányadik helyre érünk is be egy korosztályos versenyen, nincs nagy jelentősége. Persze, ha nyerünk örülünk, ha nem, akkor meg, vérmérséklettől függően, szomorúak vagy dühösek leszünk, de igazából mindegy. Ezek a versenyek leginkább afféle nemzetközi erőfelmérőként szolgálhatnak, ahol látjuk, mit tudnak a mieink a többiekhez képest. És amit most az U19-en láttunk, az eléggé lehangoló volt. Eleve nem számítottunk sok jóra, de a látottak azt is alulmúlták.

A csoportban kikaptunk Csehországtól, ami utánpótlásban korábban teljesen elképzelhetetlen lett volna. Lengyelország ellen pedig csak egy hajszálon (no meg a játékvezetők jóindulatán) múlt, hogy nem estünk ki már a csoportból. És nem úgy, mint szerencsétlen románok, akik a két későbbi döntőssel kerültek azonos csoportba, hanem két olyan országgal szemben, akik elvileg nem lehetnének még velünk azonos súlycsoportban sem.

A játékoskeret és a szakmai stáb

Rengeteg kritikát kap a szakmai stáb, azon belül is főleg Bohus Beáta vezetőedző. Ebben a cikkben nem szeretnék bővebben Bohus felelősségével foglalkozni, megelégednék annyival, hogy úgy látom, nem sokat tudott hozzátenni a játékhoz. De ez az, aminek hosszabb távon nincs jelentősége. Annak annál több, hogy nincs egyetlen, igazán kiemelkedő játékos sem a korosztályban. Igen, a talán legjobb játékos, Keceli-Mészáros Renáta sérülés miatt nem vehetett részt az EB-n, ha itt van, talán az eredmények is kicsivel jobbak lennének, talán a játék is eggyel kevésbé volna kiábrándító. De még optimális esetben is azt látnánk, 1, azaz egy, jó játékos van a keretben.

A magyar csapat nagyon komoly rotációval játszott az EB-n. De ennek pont az az egyik oka, hogy nincsenek kiemelkedő játékosok. Ha lenne egy igazán jó irányító vagy beálló, akkor ők játszanának 45-50 perceket meccsenként – de nincs. És nem Bohus vagy közvetlen munkatársai hibája, hogy nincs.

A lehetőségek

Sokan legyintenek, hát, ez egy kevésbé jó évfolyam, majd a következők megint jó lesznek, ennyi belefér. Nos, alapvetően nem, nem fér bele. Nem fér bele, mert Magyarországon az utánpótlás-nevelés az állami programoknak, akadémiai támogatásoknak köszönhetően olyan lehetőségekkel rendelkezik, amivel más országok nem is igen versenyezhetnek. Bár a közvetlen összevetés nem könnyű, talán Dániában vagy Hollandiában adottak még (ugyan más forrásból és szerkezetben) a magyarhoz mérhető lehetőségek, máshol biztosan nem.

És ugyan az ember hallja időnként, hogy az akadéimáknál elköltött pénz talán nem teljes egészében az utánpótlásban hasznosul, de egyrészt mi ilyenről természetesen nem tudunk. Másrészt, ami sokkal fontosabb: egészen biztos, hogy úgy a Nemzeti Kézilabda Akadémián mint a kluboknál üzemelő kiemelt akadémiákon minden rendelkezésre áll a hatékony munkához. Jobb felszerelést elképzelni sem lehet, és különböző területeken jártas szakemberekből sincs hiány, innen kezdve ez semmiképpen sem pénzkérdés, ennél több pénzt ésszerűen nem is igen lehetne az utánpótlásképzésben elkölteni.

Ebből annak kellene kijönnie, hogy minden egyes korosztályban a magyar játékosok a világ legjobbjai közé tartozzanak. Hogy ez eredényben hová vezet, másodlagos, de ilyen játékosanyaggal jobb években arany, a kevésbé jókban is egy két góllal elvesztett elődöntő jönne ki.

Egy csapat van, amelyik a magyarnál is nagyobbat égett, Hollandia. A holland akadémia azért mindig hoz jó játékosokat, néha többet, néha kevesebbet, de most a „futottak még” kategóriában szerepeltek, alig értékelhető egyéni teljesítményekkel. Kikaptak rögtön az elején a török csapattól, legnagyobb sikerük pedig, hogy, már az alsóházi helyosztókon, megverték egy szoros meccsen Finnországot. Papendalban minden bizonnyal válságértekezleteket fognak most tartani.

Az akadémiák szerepe

Ahhoz képes, mennyi figyelem és forrás összpontosul az akadémiákra, némelyikük szinte észrevehetetlen. Egyedül Győr képviselteti magát több, a csapatban legalábbis rendszeresen pályán lévő játékossal (Rédecsi Polett, Vári Alina), a már említett Keceli-Mészáros, vagy a talán a legtöbbek által hiányolt beálló, Szár Evelin, is az ETO játékosa volt az előző idényben. Debrecenből korábban mindig érkeztek játékosok, most egy csereszélső van a keretben a DVSC-ből, a Ferencváros is két kiegészítő mezőnyjátékost tudott küldeni a kapus Szilágyi Diána mellett.

Az akadémiákon minden megvan, ami kell. Központilag egyeztetett programok alapján képzik a játékosokat, az embernek pedig az a benyomása, amíg minden edző a saját elképzelései szerint dolgozott, sokkal jobb játékosokat képeztek, mint most, nagyon tudományos alapon, szabályozott módszerekkel.

Eltűnt a NEKA

A Nemzeti Kézilabda Akadémiának kellene itt az iramot diktálnia. Ettől a valóság sokkal távolabb nem is lehetne.

Amikor beindult a mostani rendszerű ifjúsági bajnokság, a legfelsőbb korosztályban (az akkor az U19 volt) a balatonboglári akadémia két csapatot is versenyeztetett, és mindkettő a tabella első felében végzett. Ez ma már nem volna megengedett, a versenykiírás ezt már tiltja, de a helyzet ennél is rosszabb: a NEKA az U20 (most az a legmagasabb korosztály) bajnokságban kis híján kiesett a korosztályos első osztályból, olyan csapatok szereztek ott náluk sokkal több pontot, mint a Szent István SE vagy a Mohács.

A mostani EB-n az epizódszerephez jutó Mózsi Villő mellett csak egy játékos, Kriston Kíra képviselte a nemzet utápótlásának ékkövét, ami elképesztően rossz bizonyítványt állít ki a NEKÁ-ról.

Külön érdekes, hogy két játékos, Pálmai Liza és Fazekas Virág is volt korábban a NEKÁ-n, de mindketten még bőven utánpótláskorban úgy döntöttek, ők inkább másutt próbálnának szerencsét.

A Nemzeti Kézilabda Akadémián az utóbbi években az utánpótlásképzés helyett egy felnőtt NB I-es csapatra koncentrálnak. Itt alig szerepelnek az Akadémia neveltjei, és akik igen, azok is már felnőttkorúak, tehát nem az akadémiai tehetségek játszanak így az első osztályban. Idén nyáron is igazoltak több új játékost az NB I-es szereplésre. Eközen az utánpótlás talán mintha elsikkadna. Valami félrement Bogláron, és kérdés, megengedheti-e ezt magának a magyar kézilabda.

Összehasonlítás

A döntőbe jutó német és spanyol válogatott több poszton is egyértelműen, akár lényegesen jobb játékosokkal rendelkezik, mint a magyar. A teljesség igénye nélkül Belen Rodriguez vagy Chiara Rohr olyan képességű játékosok, amihez hasonlót se találunk a posztjaikon a magyar keretben. És mindezt úgy, hogy a német csapatnak csak egy kis része jött a kiemelt utánpótlásképző központokból. Miért képes a harmadosztályú TV Hannover-Badenstedt vagy SG Schozach-Bottwartal olyan játékosokat kinevelni, amilyeneket a magyar akadémiák nem?

Ezek a klubok, Németországban vagy Spanyolországban, talán az általános gazdasági helyzetből fakadóan valamivel jobban vannak eleresztve, mint egy átlagos másodosztályú magyar csapat, de lényegesen elmaradnak a lehetőségeik a magyar akadémiákhoz képest. A német keretből csak a balkezes átlövő, Lara Däuble, játszott az előző szezonban a Bundesligában, sokan a másod-, míg többen csak a harmadosztályban.

Kisiklás vagy alapvető probléma?

Erre a kérdésre most nem tudunk biztos választ adni, és mire majd tudunk, addigra már késő lesz. De azzal fejezném be a gondolataimat, amivel kezdtem is: a magyar képzés lehetőségei közt még egy ilyen kisiklás se férhetne bele.

Fotó: MKSZ