Az Európa-bajnokság első magyar mérkőzése az első félidőben dőlt el. 0-2 után húsz percen keresztül összesen három gólt kapott a magyar válogatott és Palasics Kristóf, Magyarország éppen Palasics üres kapura lőtt góljával 11-5-re vezetett a 23. percben. Után végig, kiegyenlített játékban, kb. 5-6 gólos előnyben játszottunk, a legvégére lett közte még egy kicsit több.
Bár sokakban megmaradtak a magyar kapus védései, mégis, szokásunk szerint, a kapuralövések számával kezdenénk: 48-42 Magyarország javára. Ez egyfelől egy átlagos, annál talán kicsit alacsonyabb tempójú mérkőzésre utal, másfelől 6 lövés különbség azért már szignifikáns. Már jelentősen jobbnak kellene lennie az ellenfél kapusának, hogy ezt ki tudja egyenlíteni. A kaput ténylegesen eltaláló lövések száma is magyar előnyt mutat: 38-34. Itt érdemes megemlíteni, hogy a magyar védők 5 lövést sáncoltak le, ami átlagon felüli.
Feltűnő a szélsőjáték hiánya, a teljes mérkőzésen csak 3 gól a szélsőktől (5 lövésből). Ennél több, összesen 5 gólt szerzett a magyar válogatott üres kapura.
A kapuralövések különbségét tükrözi vissza az eladott labdák száma. Magyar oldalon 7, ami kb. normális, a lengyelek ellenben összesen 16 labdát adtak el, ami férfi meccsen rendkívül soknak mondható. És mindezt úgy, hogy 18 támadást vezettek 7-6 ellen (összesen 20-szor vitték le a kapust, a magyar csapat csak háromszor). Ehhez hozzáadva az 5 blokkolt lövésüket, igazából azt mondhatjuk, a kapu biztosabbá tette a győzelmet, de alapvetően nem ott dőlt el a mérkőzés.
A mérkőzés elején a magyar játék erősen a beállóra épült. Rosta Miklós a mérkőzésen 4 gólt szerzett, abból 3-at negyedórán belül a meccs elején – a negyediket több, mint harminc perccel később (és nem is beállóból, hanem távolról, üres kapura). Rosta egyébként beállóstól szokatlanul magas hibaszázalékkal játszott, a 4 gólját 8 lövésből érte el. Ez egy átlövőtől kb. jó arány lenne, de Szita Zoltán ettől ma igen messze volt: 1/6. Igaz, kiosztott 4 gólpasszt. A helyén Bodó Richárd 5/7, kiváló – ő viszont nem jeleskedett a társak megjátszásában.
Az irányító Fazekas Gergő ezúttal (is) főként egyéni játékkal tűnt ki. 4/6, de mindössze 1 gólpassz és 2 eladott labda. Egy irányítónál a gólpaszok száma mindenképpen több kell, hogy legyen, mint az elvesztett labdáké. Persze, akkor mit mondjunk Hanusz Egonra, akinek a 2 eladott labdájához egyetlen gólpassz sem társult?
Imre Bence csak a hetesekre lépett pályára, 4/4, nem hibázott. Mind a négy lövése alulra ment, mégis egyet sem védett ki a kapus.
És akkor vissza a kapusokhoz. A magyar kaput eltaláló 34 lövésből 33 jutott Palasicsra (a fennmaradó lövést üres kapura kaptuk), ebből 13-at védett ki, 39%, kifejezetten jó érték. A lengyel kapusoknak 9 védésük volt, 24%, óriási különbség.
A magyar csapat 200-zal többet passzolt (800-600), a mindössze egyetlen lerohanásgól is arra erősít rá, hogy igazán inkább lassú, körülményes volt a magyar játék ezen a mérkőzésen. De persze van ennek olyan olvasata is, hogy a lengyelek tízzel többször eladták a labdát, ha azokat a támadásokat végigjátszák, nekik is lett volna talán 700 passzuk, és kisebb lenne a különbség.
Imre 1 percet aig meghaladó játékideje mellett nem lépett pályára a cserekapus, Bartucz László, és csak pár percet kapott Krakovszki Bence és Lukács Péter, a mérkőzés végén, amikor már minden eldőlt. Érdekes, hogy Magyarország 20 játékost vitt ki az EB-re (a németek pl. csak 18-at), de még így is tulajdonképpen 14 játékossal játszotta végig az első találkozót. Viszont Palasicson kívül senki nem töltött 50 percnél többet pályán, 40 felett is csak a jobbszélső Rodriguez Pedro, mindenki más 40 perc alatt.
Ahogy látjuk, a technikai hibák magas, és ebből következőleg a kapuralövések alacsony száma meghatározta a lengyel csapat sorsát. Az utolsó esélyük a kapus lett volna, de abban is jelentősen jobb volt a magyar válogatott, így a mérkőzés végére csak a különbség lehetett kérdéses.
Vélemény, hozzászólás?