Norvégia olimpiai bajnok, Dánia egy bronzzal vigasztalódhat.
Dánia – Svédország 30-25 (15-13)
A bronzmérkőzést nagyjából végig irányítása alatt tartotta a dán válogatott. A svédek utoljára 4-5-nél tudtak vezetni (11. perc, Axner), és bár ezután is sokáig lőtávolban voltak, a dánok már nem adták ki a kezükből a vezetést. A félidei eredmény Höjlund góljával alakult ki (15-13). A második játékrészben többnyire 3-4 gólos biztos vezetésüket tartották Jörgensenék, a svédek előtt csak egyszer-kétszer csillant fel a reménysugár, amikor visszajöttek két gólra.
Az utolsó percekben azonban nem maradt kérdés, Elver góljával már ismét négy volt közte az 53. percben (25-21), Friis pedig már ötre is felhízlalta az előnyt (56. perc, 27-22). Dánia ezzel 20 év után először állhat fel női kézilabdában olimpiai dobogóra, és az Atlantában, Sydney-ben és Athénban zsinórban szerzett három arany mellé egy bronzzal bővítette kollekcióját.
Gólszerzők: Höjlund 5, Östergaard 4, Friis 4 Elver 4, Jörgensen 3 (2), Hansen 3, Iversen 3, Vinter Burgaard 2, Aaberg Iversen 1, Haugsted 1 ill. Hagman 5 (2), Koppang 4, Roberts 4, Blohm 3, Strömberg 2, Carlson 2, Löfqvist 2, Lindqvist 1, Hansson 1, Axner 1
Kapusok: Toft 16/40 (40%, 1 hétméteres) ill. Eriksson 9/24 (38%), Bundsen 2/17 (12%)
Norvégia-Franciaország 29-21 (15-13)
Álomdöntő következett az olimpiai ciklus két legjobbjával. A francia csapat pedig igyekezett rögtön a találkozó elején jelezni, hogy itt ők fognak irányítani. 3-0-ra is vezetett Olivier Krumbholz csapata, a norvég együttes azonban hamar visszazárkózott, 4-4-nél már egyenlő volt az eredményjelzőn. Mindkét kapus, azaz Laura Glauser és Katrina Lunde is jól kezdett, és szerencsére nagyon magas színvonalú meccset láthattunk, a játékrész vége felé már inkább Norvégia dominált, de a szünetre semmi nem dőlt el.
A második félidőben pedig még egyértelműbbé vált a norvég fölény. 21-15-nél időt kellett kérnie Olivier Krumbholznak, de ez sem hozott igazi változást a meccsbe. Úgy tűnt, ezt a Norvégiát ma nem lehet megverni. Az aranygeneráció csúcsra ért, olyan klasszisok nyerték meg első olimpiai aranyukat, mint Nora Mörk vagy Stine Oftedal.
Legjobb gólszerzők: Reistad 8 ill. Kanor 5.
Kapusok: Solberg 0/2, Lunde 12/31 39%, Glauser 6/27 22%, Sako 3/11 27%
Kiemelt kép: IHF
Vélemény, hozzászólás?