Az Európai Ligában a Vác a hollandiai Venlóban lépett pályára a hazai csapat ellen. A mérkőzés helyszíne, az Egerbos sportcsanrok, még NB I/B-s minősítést se kaphatna, de erre a mérkőzésre teljesen megtelt – igaz, ez is csak kb. háromszáz nézőt jelent.
A találkozó elején váci részről a jegyzőkönyvben csak Csíkos Luca neve mellé kerültek bejegyzések, ő lőtte csapata első négy gólját, és egy sárga lapot is kapott. A Vác védekezése viszont nem volt túl jó, túlságosan statikus volt, a vonalon állva, kevés mozgással várták az ellenfelet, és a kezdőkapus Zaj Kára se sok labdát védett. Bár a magyarok könnyen lőtték góljaikat, főként átlövésekből, nem tudtak jelentős előnyt kidolgozni, mert több gólt is kaptak. A 10. percben Herbert Gábor kapust is cserélt, Bukovszky Anna már eredményesebb tudott lenni.
A Venlo egy nyitott, 5+1-es védekezéssel próbálkozott, de váci részről Csíkos Luca és Afentaler Sára jól használták ki a védelemben nyíló réseket. A védekezés is fegyelmezettebb lett, több lett a jó kilépés, megállító fault is, ill. főként Csíkos több labdát is szerzett, így folyamatosan nőtt a váci előny. A hollandok edzője már a 18. percben kikérte második idejét, ekkor 8-17 állt az eredményjelző táblán. De ez sem segített, további öt perccel később, 10-22 váci vezetésnél már mindenki úgy érezhette, itt el is dőlt a továbbjutás.
Herbert Gábor több lehetőséget adott a cseréknek, ami azonnal megmutatkozott a mérkőzés alakulásán. A Vác sorozatban több támadást is elrontott, különösen Juhász Grétának volt több hibája, a félidő hátralévő hét percében mindkét oldalon 2-2 gól esett, a félidei állás 12-24.
A második félidőt a Vác ismét a legerősebb sorával kezdte. A Venlo ekkor zártabban és több faulttal védekezett, így kevesebb tér jutott az átlövőknek, viszont több büntetőhöz jutott a Vác. A 40. percre ismét megnőtt az előny, 15-31.
Az utolsó húsz percet már csak le kellett játszani igazából mindenki a végét várta. A hollandok el is fáradtak, a jelentős előny birtokában váci részről is csökkent a koncentráció, ill. a cserejátékosok nem is mindig voltak képesek jó teljesítményre. Ekkor a játék már csak csordogált, különösebb izgalmak nélkül.
A hollandok közül egyedül a balkezes átlövő Sharon Grummel mutatott olyan játékot, aminek alapján beférne a Vácba, de több holland támadás is azon ment el, hogy ő mindent egyedül próbált megoldani – láthatóan frusztrálta csapata sima veresége.
A mérkőzés vége alighanem mindenkinek jólesett, a 22-37 végeredmény nem sok kérdést hagyott nyitva a továbbjutást illetően sem. A Vác azt is megengedhette volna magának, hogy a második félidőben ne lőjön gólt, ha szorosan is, de úgy is nyert volna. A Venlo idei nemzetközi szereplése minden bizonnyal végetér a visszavágóval, a Vác pedig készülhet a következő selejtezőkörre.
Holland részről Grummel 10 gólt lőtt, a Vácból Csíkos 12-szer, Csernyánszki Liliána 8 alkalommal volt eredményes, a mérkőzés legjobbjainak is Grummelt és Csíkost válaztották.
Fotó: Handballexpert
Vélemény, hozzászólás?