Handballexpert

Minden, ami kézilabda

Idegenben szerezte meg második győzelmét az MTK 

A fővárosi alakulat mellett az Esztergom és a Debrecen is vendégként diadalmaskodott, míg a Kisvárda otthon tartotta a két pontot az női NB I 13. játéknapján. 

Dunaújváros – Esztergom : 29-34 (18-17) 

Jobban kezdte a találkozót az Elek Gábor vezette vendég alakulat, azonban a félidő hajrájához érve 11-14-ről tudott fordítani az Újváros, amivel egygólos volt az előnyük a szünetben 18-17-nél. A fordulást követően Kisfaludy Anett és Kovács Anett góljaival már a 36. percben az Esztergomnál volt az előny (20-21). Az összecsapás utolsó negyedébe lépve a frissen szerződtetett Djurdina Malovic harmadik két perces kiállítását is megkapta, amivel kiállni kényszerült a játékból, mindez 25-23-as Kohász vezetésnél történt. Innen tudott fordítani Elek csapata, bár kitartóan küzdött a DKKA ezúttal rossz mérkőzésen jött a remek forma, így csak megnehezíteni tudták a tabella harmadik helyezettének a dolgát. Kellermann Dóra hét találatára Faragó Lea 14-el válaszolt. 

Forrás: Esztergom Handball – Facebook

Békéscsaba – MTK : 28-29 (16-15) 

Talán utolsó utáni szalmaszálba kapaszkodott bele az MTK ezzel a győzelemmel, így három pontra megközelítette a Békéscsabát és az Alba Fehérvár együttesét, akik jelenleg bent maradó pozícióban állnak. A vendégek ráadásul az utolsó tíz percben egyetlen találatot szereztek, azonban így is sikerült megszerezniük a két pontot, hiszen a hazaiaknak 19-28-as állásról kellett zárkózniuk. Jessica Ferreira tíz védéssel zárt, Marija Lanistanin pedig hét gólt szerzett, a fővárosiaktól Marinovic Petra 11 hárítást mutatott be; Tóth Melinda, Dakos Noémi és Andróczki Flóra is öt találattal zárt. 

Kisvárda – Vasas : 31-27 (17-14) 

Remek kezdést követően produkált a Várda, hiszen öt percnyi játékot követően már Konkoly Csaba időt kért 6-1-es hátránynál. A beszélgetés valamelyest helyretette csapatát, azonban az egész találkozó alatt végig vezetett a Kisvárda, amivel megérdemelt győzelmet szerzett a szabolcsi alakulat. Mérei Maja nyolc találattal járult hozzá a sikerhez, Farkas Johanna és Szilovics Fanni pedig ötször vette be a hazaiak kapuját. 

Forrás: vasassc.hu

Vác – Debrecen : 23-28 (12-17) 

Nehezen indult az összecsapás a debreceniek számára, de 4-3-ról sikerült egy 5-0-ás szériát produkálnia Szilágyi Zoltán gárdájának, amivel a mérkőzés irányítását is saját kezébe vette a vendég alakulat. Ráadásul a váciak a játékrész utolsó tíz percében mindössze két találatot jegyeztek. A második félidő is rémisztően alakulat a hajdúságiak számára, hiszen Horvát Roland lányai kettőre csökkentették hátrányukat (15-17). Ekkor Szilágyi időt kért, de a rögtönzött taktikai értekezlet nem hozott sikert, ráadásul a következő váci támadásból Tyskov-Helembai Fanny eredményes tudott lenni, amivel már csak egy gól volt a DVSC előnye. Az utolsó negyedórában aztán a Loki megrázta magát, amivel a két pont sorsát is eldöntötte. Zaj Klára 13 védést mutatott be, amire Jessica Ryde tizeneggyel válaszolt, Kristin Thorleifsdottir pedig hétszer talált be.  

Kiemelt kép: Hegedüs Gábor

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük