Handballexpert

Felbolydult a kézilabdás közélet a női válogatott 2006. március 8-án Dánia ellen elszenvedett megsemisítő vereségét követően. Maga az eredmény, 31-22, igazából nem lényeges, a mérkőzést a gyakorlatilag senkit nem érdeklő ún. Euro Kupában rendezték, ennyiben mindegy.

De, miután a VB-n néhány hónapja egyetlen komoly ellenfelet se tudtunk megverni, a dánok B-csapatával szemben is teljesen reménytelen játékot mutatott a magyar válogatott, ami azért már sokaknál kiverte a biztosítékot, hogy így fogalmazzunk.

A játékosok

Azt gondolom, a mutatott játék okainak három rétege van. Az első, maguk a játékosok, akik közül sokan alulteljesítenek. Háfra Noémit százan, százszor kivesézték, az, hogy a magyar kézilabda talán legígéretesebb tehetsége évek óta a válogatott közelében sincs, borzasztó. De igazából Klujber Katrin fejlődése se úgy alakult az utóbbi egy-két évben, ahogy szerettük volna, a bronzérmes hazai EB óta szinte csak árnyéka önmagának (az meg a környezetről mond el sokat, hogy így is a jobbak közé tartozik), Dániában 7 lövésből 2 gólt szerzett. És Háfra már 27 éves, Klujber néhány hét múlva éri el ezt az életkort, nem ifjú tehetségek már. Igazából azt kellene látnunk, hogy még nem értek fel a teljesítményük zenitjére, de már közel állnak ahhoz. Inkább csak zárójelben tegyük hozzá, hogy a velük egyidős, és szintén a 2018-as világbajnok U20-as csapatban szereplő Márton Gréta is egy ideje jóval a várakozások alatt teljesít – mivel ő egy sérülés miatt nem vett rész a dánok elleni meccseken.

És mi lett, hogy annál a csapatnál maradjunk, Pásztor Noémivel? Tudnánk még folytatni. Ennek elemzése viszont meghaladná ennek a cikknek a kereteit.

A válogatott

A válogatotton belül valami nagyon nincs rendben, ez eléggé látványos volt Klujber vasárnapi nyilatkozata nélkül is, azóta meg az is látja, aki amúgy oda se figyelt. Igazából erről tudunk a legkevesebb konkrétumot (és ha tudnánk se valószínű, hogy leírhatnánk ide). Az embernek lehetnek feltételezései, hogy mi nem működik, és miért nem, többen meg is osztják a kapcsolódó gondolataikat, ki vadabb, ki visszafogottabb hangnemben.

Nem kell nagy szakembernek lenni, hogy lásd, a válogatott alulteljesít. Optimális esetben sem járnánk a világ előtt, de azért a dán B és a magyar első sor közt reálisan nincs osztálykülönbség. A sajtóban szinte mindenki sokat írt erről a két mékőzés kapcsán, nem hiszem, hogy fontos ugyanezt megírnom. Vitázni pedig, legalábbis a legtöbbekkel, hiba volna, hiszen igazságuk, ha sok esetben felszínes is, de elvitathatatlan.

A nem létező játékosok

Kifejtenék viszont egy éles problémát, amiről kevesen beszélnek. Nagyon feltűnően gyengék vagyunk már egy ideje beállóban és a két szélen – ez a mezőnyposztok fele. Legutóbb, a világbajnokságról szóló statisztikai elemzésekben is úja meg újra előkerült, mennyire gyengék vagyunk ezeken a posztokon.

Klasszikus hiányposztok, de mégis, hogyan, ha hosszú évek óta kiemelkedő lehetőségekkel dolgoznak az akadémiák (a lehetőségekről még majd lentebb külön is írok)? Igen, az olvasók legtöbbjének itt alighanem beugrik, hogy Győri-Lukács Viktória nemrég szült, még nem játszik, Márton Gréta sérült volt, Fodor Csenge helyzetéről pedig már az is véleményt nyilvánított, aki Fodort egy fotón se ismerné fel, szóval ebbe most jobban nem mennék bele (bár alighanem összefügg az előző fejezet témájával). De tényleg jogos, hogy mögöttük nagy üresség? Mit hoztak ki az akadémiák az évek alatt?

A jobbszél

Győri-Lukács, igen, Faluvégi Dorottya pedig sérült. Normális esetben aligjanem ők ketten lennének a keretben. És ki került így oda? Kovács Anett (1994) és Falusi-Udvardi Laura (1997), mindketten még az akadémia korosztályok előtti évfolyamokból. És a fiatalabbak? Hát, ööö, meg ott van még az az izé, meg a, na, tudod. Papp Dorka, aki talán leginkább szóba jöhetne, lassan másfél éve nem játszott mérkőzést.

Igen, tudjuk, ide balkezes játékos kell, meg minden, és más országok is küzdenek azért a poszttal. De ennyire?

A másik oldal

Balszélre aztán végképp nem lehet gond a kiválasztás, elég az átlagos testalkat, jobbkezes játékos kell, semmi extra. Aztán itt is, ha az 1998/99 évjárat kiesik, akkor Hársfalvi Júlia (1996) kerül be. És Petrus Mirtill, aki most lőtte első válogatott gólját. Na, a debreceni játékos legalább tényleg az akadémiai képzésből került ide.

Ráadásul ez az a poszt, ahol a három, egyaránt sok külföldi játékost foglalkoztató BL-csapatban összesen öt magyar játékos játszik (az utánpótlás-korúakat figyelmen kívül hagyva), Esztergomban, Fehérváron, Vácott vagy Mosonmagyaróváron se sok külföldit látunk balszélen. Mégse sok fiatal tudott olyan szintre fejlődni, hogy a válogatott közelébe kerüljön.

Beálló

2019 óta kísért a gondolat, amikor valaki arról akart meggyőzni, a magyar U19 akkori beállósa (a jelenleg az NB I/B-ben szereplő játékost most kíméletességből nem nevezném meg) jobb, mint a holland Nikita van der Vliet. Még ha ez akkor így is lett volna, mostanra akkor is erősen az Odense játékosa felé billenne a mérleg.

Válogatott lehet Bordás Réka (1997). És Szmolek Apollónia. Szmolek, aki ugyan még viszonylag fiatal, 2002-es, azonban Szombathelyen született, a komplett utánpótlást ott játszotta végig, és ez a mostani élete első szezonja, amikor nem Szombathelyen játszik, szóval ő sem az akadémiai képzésből került ki. Faragó Luca, a Thüringer HC játékosa, talán az egyetlen, nemzetközi szinten is komolyan vehető eredménye az akadémia utánpótlás-képzésnek az utóbbi évekből.

Ez azért eléggé lehangoló. Mégis, hogy nem sikerült az összes akadémián összesen rajta kívül még egy valamirevaló játékost kinevelni erre a posztra évek óta?

Három posztra nem tudunk igazából mondani összesen három olyan játékost a 2000-es évekből, aki a válogatottnál akár csak szóba jöhetne. Persze, világos, 20-22 éves játékosok azért még jellemzően nem klasszisok és még sokat fognak fejlődni. És azt is tudjuk, Antje Döll, akit minden kétséget kizáróan jelöltek a legutóbbi világbanokság legjobb balszélsőjének, 28 évesen volt először válogatott (most 37), szóval nem kell mindenkit eltemetni, aki 24 évesen nincs ott. Ezzel együtt az akadémiai rendszertől ennél kicsit többet vártunk volna.

És ha most a kedves olvasónak beugrik még egy-két név, akikről talán vitatkozhatnánk, az a lényegen azért nem sokat változtat.

És hát az már csak a ráadás, hogy a tavalyi két utánpótlás EB-n egyaránt 7. lett a magyar női csapat, és az U19-ben ezeken a posztokon se feltétlenül láttuk a jövő nagy reménységeit (bár azt látni kell, beállóban két játékos is hiányzott sérülés miatt a csapatból).

Az akadémiák

Amikor feltesszük a kérdést, miért is nem termelnek úgy az akadémiák, mint szeretnénk és várnánk, többféle választ kaphatunk. Egyrészt, persze, itt emberekkel kell dolgozni, nem súrolókefét gyártunk, nem használhatóak egy az egyben a klasszikus termelési elemzések.

Gyakran merül fel, az akadémiákra szánt pénzt igazából ellopják és/vagy a profi csapatok finanszírozására fordítják. Az a tény, hogy a négy kiemelt női akadémiából három a bajnokság élcsapatainál, a Bajnokok Ligájában is szereplő egyesületeknél üzemel, a negyedik pedig a kissé átláthatatlanul működő Nemzeti Kézilabda Akadémia (NEKA), ad okot az ilyen találgatásokra.

Bár nekem sem erről, sem arról nincs tudomásom, azért bőven el tudom képzelni, hogy az ide érkező pénzeket nem teljes egészében rendeltetésszerűen hasznosítják. De azt is látom, az akadémiákon nincs igazából hiány semmiben, sem eszközben, sem szakemberekben. Mindegyikben olyan felszereltség és olyan szakmai (értve ezalatt sportegészségügyi, táplálkozási, stb. szakembereket is, nem csak szakedzőket) háttér van jelen, amit Hollandiában, Dániában vagy Norvégiában is sokan irigykedve szemlélnek. Ráadásul az akadémiákat rendszeresen ellenőrzik is, ha valahol nem lenne felszerelés, vagy nem állnának rendelkezésre megfelelő szakemberek, annak lennének következményei.

Ha rossz az eredmény, elmarad a várakozásoktól, és talán a lehetőségektől is, az nem ezen múlik. Biztos lehetne még hová előre lépni, de, hogy jelentős elmaradásunk nincs, az egészen biztos, sőt. Ha vannak problémák, azok elsősorban nem finanszírozási természetűek.

Mégis van három olyan posztunk, ahol nem állnak sorba az új fiatalok, nem dörömbölnek a válogatott ajtaján, hogy, ha a mostaniaknak nem megy, akkor nézzük már meg őket is. Hogyan lehetséges ez?

Fotó: Steffen Prößdorf, CC BY-SA 4.0, via Wikimedia Commons. Képünk illusztráció!