Handballexpert

Áprilisban rendezik az idei női Európa-bajnokság selejtezőinek utolsó fordulóját. Különösebb izgalmakra nem számíthatunk. Mivel eleve 8 ország közvetlenül kijutott az EB-re (5 rendező és az előző EB dobogós csapatai), 16 helyet osztanak ki selejtezőkön. A 6 csoportból egyaránt kijut az első két helyezett, valamint a 4 legjobb harmadik.

Ez azt jelenti, hogy alig akad olyan válogatott, amelyik már elvileg sem juthat ki. Mindazonáltal például Belgium csapatának ehhez előbb hazai pályán kellene megvernie Szlovéniát majd Hammban Németországot, ami külön-külön is elég valószínűtlen.

A kedves olvasók egy része tán még sosem találkozott a belga válogatottal. A belgák húsz éven keresztül sosem neveztek be a VB- és EB-selejtezőkre sem, a tavalyi VB-selejtezők előtt éveken át nem is hívták össze a válogatottat sosem. 2025-ben újra lett női válogatottja az országnak, mindenesetre az előselejtezőn kikaptak Koszovótól, így nem jutottak tovább. Az idén viszont megverték Ciprust és Luxemburgot is, így részt vehetnek a selejtezőn, ahol ráadásul Hasseltben egy góllal megverték Észak-Macedóniát, a belga válogatott történetének legnagyobb sikerét aratva ezzel.

A komolyabban jegyzett válogatottak pedig már matematikailag is biztosan kijutottak. Több válogatott a hatodik fordulóban egy kategóriákkal gyengébb ellenfél ellen léphet pályára, ráadásul úgy, hogy a meccsnek már elvileg sincs tétje.

Válogatott keretek

Többen ezt a keretösszeállítással is kifejezték.

Nem tudom, hányan tudnák az olvasók közül biztonsággal megmondani, melyik poszton játszik Emanuelle Thobor vagy Fatou Karamoko. Én tudom, mert itt van előttem a francia válogatott keret az utolsó selejtezőkörre, és oda van írva, melyik játékos melyik poszton játszik.

Franciaország, Hollandia, Németország

A franciák az utolsó körben előbb Pristinában Koszovó majd odahaza Finnország ellen játszanak. Még abban a felettébb valószínűtlen esetben is, ha mindkét mérkőzést elveszítenék, biztosan kijutnának az Európa-bajnokságra (csoportmásodikak még egy extém esetben lehetnének, annál hátrébb nem tudnak már végezni). Ezt a helyzetet kihasználva a B, de lehet, hogy inkább C csapattal állnak ki a selejtezőkre.

Hollandia számára ez már nem is újdonság, az oranje többször is játszott már a második-harmadik garnitúrával. A mindenkori szövetségi kapitányok számára ez egyfajta felmérő is: kik azok a játékosok, akik szóba jöhetnek, ha az amúgy biztos kerettagok közül valaki sérülés vagy más hasonló okok miatt kiesik. Ellentétben a gallokkal, itt azért az Olaszország és Bosznia-Hercegovina elleni selejtezőkre nevezett játékosok mindegyikéről tudom, hogy ki az, de önmagában az a tény, hogy ezt be kell írnom a cikkbe, már sokat elárul.

A holland első osztály a két kiemelt csapat, a VOC és a Venlo, kivételével legfeljebb a magyar NB I/B szintjét üti meg, és pl. a Venlót is a Vác tavaly könnyedén győzte le az EL-ben. Szóval az azért nem annyira nagy dolog, hogy a legtöbben a keretből a hazal bajnokságban játszanak, de bekerült például a mosonmagyaróvári Pipy Wolfs is.

Markus Gaugisch német szövetségi kapitány még ennél is eggyel merészebb volt. Behívott több játékost is Belgium ellen a tavalyi U19 Európa-bajnok csapatból, köztük például Chiara Rohrt a harmadosztályú Hannover-Badenstedt játékosát, aki eddig a német első és másodosztályban sem játszott sosem. Rohr minden kétséget kizáróan kiemelkedő tehetség, tavaly bekerült az AllStarba az U19 EB-n, de azért élesben nem biztos, hogy a válogatott keret közelébe kerülhetne.

Számára, de pl. a lipcsei Marlene Tucholke számára is ez inkább egy jelzés: látunk titeket, számítunk rátok, perspektivikusan szóba jöhettek a válogatottnál.

Magyarország

Elkerülhetetlen a kérdés, élhet, ill. élhetne-e Magyarország is hasonló megoldással. Azt gondolom, persze, meg lehetne lépni, de több dolog szól ellene, mint mellette. Csehország, de még akár Törökország is komolyabb ellenfél mint a belga vagy a koszovói válogatott. Egyáltalán nem vehetjük biztosra, hogy a B-kerettel is megvernénk őket.

Ráadásul Magyarországnak nincsenek is olyan tartalékai, mint a hollandoknak, franciáknak, németeknek. Hiába nyertük éveken át a nagy utánpótlás-versenyeket, alig vannak komolyan szóba jöhető játékosaink a 2000-es években születetteknél. Amikor a közelmúltban éppen erről a témáról írtunk, mindössze egyetlen olyan fiatal játékos volt, akiről hozzászólók nagyobb számban úgy gondolták, őt meg kellene említeni.

Ez persze bőven felvet olyan kérdéseket, amik már túllépnek ennek a cikknek a keretein, de a szövetségi kapitánynak, amikor keretet hirdet, a valós adottságokra kell támaszkodnia, nem arra, mi lehetne, ha.

Ráadásul az Euro-Kupa, amiben a magyar válogatott, a többi, az EB-re közvetlenül, selejtező nélkül kijutó válogatottal együtt szerepel, ugyan nem tartozik a legértékesebb versenysorozatok közé, de azért mégis kellemetlen lenne nem továbbjutni, és matematikailag még teljesen nyitott a helyzet. Bár a csoport második helyéhez minden valószínűség szerint elég megverni a törököket, de azért hazai pályán, tévés meccsen, kikapnk a cseh válogatottól, legalábbis nem tűnik okos gondolatnak.

A selejtező értéke

Az igazi kérdés inkább az, mennyire lehet komolyan venni olyan selejtezőket, amelyekre több komoly kézilabdás nemzet is a második, harmadik garnitúrával állhat ki, mert egyrészt így is szinte biztosan nyernek, másrészt, ha mégse, hát az se baj.

Már korábban többször volt szó arról, hogy egy 24 csapatos női EB-t nem lehet igazán komolyan venni. Na, de ha az EB-t se akkor a selejtezőket?

Megér-e annyit az egész, hogy Koszovó, Belgium vagy Litvánia valahol az amatőr és a hobby szint közt kézilabdázó játékosai pályára léphessenek a legnagyobbak ellen, hogy legalábbis az utolsó két fordulót teljesen komolytalanná, majdhogynem önmaga karikatúrájává tegyük? Van-e ennek ebben a formában egyáltalán bármi értelme?

Az a romantikus feltételezés, hogy bármely országban majd emiatt fog felívelni a női kézilabda, nem sok alappal bír. Igen valószínűtlen, hogy bárkit is a mondjuk Hollandia ellen elszenvedett 24 gólos vereség győzzön meg arról, érdemes ebbe a sportágba, szakágba, több energiát fektetni.

Talán inkább olyan irányba lehetne elindulni, mint futballban a Nemzetek Ligája. Az több sikerélményt biztosítana az ilyen válogatottaknak is. A formális selejtezőket pedig akár teljesen el lehetne törölni, vagy esetleg végképp leegyszerűsíteni: 16 ország juthatna ki közvetlenül, a fennmaradó 8 helyre pedig egyetlen, oda-visszavágós selejtezőt rendeznének, ahová a Nemzetek Ligájából lehetne kvalifikálni.

Máris eggyel kevesebb bohózatba fulladó kör lenne. A fix résztvevők számára pedig talán az NL kínálna lehetőségeket a válogatott második vonalának kipróbálására is.

Chiara Rohrnak, Robin van Galennek és társaiknak talán egy kicsit többet kellene várniuk az első válogatott meghívóra. De ezáltal a válogatottság értéke is nőhetne.