Per Johansson vezetésével összeszedte magát az ETO, nagy az előny a visszavágóra.

Kevés mérkőzés előtt tapogatózhattunk annyira a sötétben, mint most, hiszen a Vipers és a Győr is nagyon hullámzó szezont fut, nem lehetett tudni, melyik csapatnál merre leng majd ki az inga.  Per Johansson néhány bajnoki meccsen meccsen ült csupán eddig a győri kispadon, nem látszott tehát, mit akar ő valójában ezzel a csapattal, az elmúlt hetekben pedig Uros Bregar különös érkezése borzolta  a kedélyeket a győri zöld-fehéreknél.

Ez a meccs viszont egyértelmű választ adott a fentiekkel kapcsolatos kérdésre. A svéd edző elmondta, hogy visszarendeződés és a védekezés rendbetétele kulcsfontosságú lesz, s ez a meccs nagy részében sikerült. Ez pedig egyértelműen megalapozta a jó mérkőzést, a találkozó elején ugyanis a győri támadójáték is akadozott, de rendkívüli stabilitást adott a védőfal és Silje Solberg teljesítménye. Elöl nagyon szépen oszlottak el a gólok, Stine Oftedal, Ryu Eun-hee, Veronica Kristiansen, valamint a két szélen Schatzl Nadine és Győri-Lukács Viktória is fontos találatoakt szerzett. Folyamatosan nőtt a különbség a csapatok között, hiába próbált belenyúlni a meccsbe Hlavaty Tamás. A félidei 9-15-ös eredmény abszolút reális különbséget jelentett.

Szünet után próbált közelebb zárkózni a Vipers, de ez a szakasz mindkét oldalon rengeteg hibát tartogatott. 19:23-nál rég látott közelségbe érkezett a norvég csapat, de ezt a felzárkózási kísérletet is jól kezelte az ETO, Silje Solbergnek maradtak védései, támadásban megint fontos befejezések jöttek. Ugyan Anna Vjahirjeva és Paula Arcos a második félidőben jól játszott – Lysa Tchaptchet pedig végig stabil volt -, nem volt annyi jó egyéni teljesítmény norvég oldalon, ami kellett volna a szoros meccshez, míg az ETO szinte végig csapatként volt stabil.

Vipers Kristiansand-Győri Audi ETO 23-30 (9-15)

Kiemelt kép: Nemzeti Sport

13438 megtekintés.

Megosztás