Ezen az estén mindenkit, aki egyáltalán érdeklődik a kézilabda iránt, nagyjából az érdekel, hogy kijutottunk az olimpiára, a többi meg mindegy is. Azért mi mégis végignéztük kicsit a szokásos számsorokat, hogy azok mit mutatnak a mérkőzésről.
A kapuralövések száma egy kiemelten fontos mutató. Egyrészt sokat elárul a játék sebességéről, másrészt árulkodó, ha nagy a különbség a két csapat közt. Ebben a játékban ugye mindkét csapat, minimális különbséggel, ugyanannyi támadást vezethet, ugyanannyi lehetősége van, a kapuralövések száma mutatja, ebből mennyit sikerült kihasználni. Ez se abszolút irányadó, mert a tiszta ziccer, meg a passzívnál tizenkét méterről, takarásból ellőtt labda is 1 lövés, de látszanak azok a támadások, amikből még ilyen lövés se lett.
A magyar támadások egy kicsivel gorsabbak voltak, 34 ill. 39 másodperc, de a magyar csapatnak kimondottan kevés, 39, míg a portugáloknak elég sok, 50 kapuralövésük volt. Tíz lövés mínusszal igen ritkán nyersz mérkőzést, a magyar válogatottnak ez most mégis sikerült. Ezzel párhuzamba állítható, és meg is mutatja, miből fakad ez a nagy különbség: a portugál válogatottnak mindössze 3 eladott labdája volt, kiváló érték, a magyar oldalon Fazekas Gergő egymaga összehozott ennyit, és a társak ehhez hozzátettek még 10-et. 10-zel több eladott labda, ez jellemzően sima vereséget jelent.
Ha kicsit belenézünk a részletekbe, azt is látjuk, a különbség majdnem egy az egyben a távoli lövéseknél jelenik meg: Magyarország 9, Portugália 22 alkalommal próbálkozott messziről. A sok eladott labda részben ebből fakad: a portugálok kevesebbet vállaltak be, végül ellőtték messziről, igazi helyzet nélkül. 4 magyar és 7 portugál gól született ezekből a lövésekből, azaz a magyarok 5, a portugálok 15 átlövést rontottak el. A portugál átlövők egyéni lövőszázaléka is ezt tükrözi vissza: 1/4, 1/4, 1/5.
A magyar védelem a mérkőzésen nagyrészt a portugálok legjobbnak tartott játékosai, a két Costa-fivér, és a Barcelona beállósa, Luís Frade elleni védekezésre koncentrált. Ez csak részben jött be, de ők hárman összesen 11 gólt lőttek, elfogadható. Mivel a kettes védők feljebb védekeztek, több tér nyílt a portugál szélsők előtt. Az eredeti elképzelés bizonyára ez lehetett, hogy az ő lövéseiket Mikler Roland majd kivédi – de nem védte ki: 1/9 védéssel kellett lecserélni az első félidő közepén. A cseréje, Bartucz László, az előző napival hajszálra azonos statisztikát hozott (kétszer ellenőriztem, hogy nem a norvég meccs adatsorát nézem-e): 12/30, 40%.
A magyar csapat minden támadást megpróbált helyzetig játszani, ezt időnként túl is játszva, de amikor helyzet lett, az elég magas arányban lett gól. Egyedül Bodó Richárd, 1/3, kedvezőtlen, rajtta kívül mindenki más legalább egy jó közepest hozott, Imre Bence 9/9 mutatója pedig egészen extra (6/6 mezőnyből és 3/3 hetesből). Ilić Zoran 3/3 és emellé még 4 gólpassz, és az előző meccsen haloványabb Szita Zoltán is lőtt 4 gólt és emellé kiosztott 4 kulcspasszt is.
Abban, hogy a magyar csapat a mérkőzés utolsó szakaszát 11-5-re nyerte, szerepe lehetett a jó rotációnak is, a kulcsjátékosok nagyjából tíz perccel kevesebbet töltöttek pályán, mint a portugálok. Ezúttal is nagyjából a szoásos séma szerint cseréltünk, ami egyben azt is jelentette, hogy Rosta Miklós most is csak néhány percet töltött pályán.
Szerepe volt a győzelemben a 7-5 elleni játéknak is. Az EB második felére ezt feladtuk, mert túl sok volt benne a hiba, és Tunézia ellen sosem játszottunk így – talán meg akartuk vele lepni az ellenfeleket? Sikerült, ma összesen 4 portugál kiállítás alatt 7 támadást vezetett ilyen felállásban a magyar csapat, mindegyikből gól lett. Egyszer lőttek a portugálok üres kapura gólt, de az nem 7-5 támadásból volt.
A mérkőzés tanulsága? Nem baj, ha ritkán lősz kapura, csak azokból legyen gól. És akkor eljuthatsz Párizsba is akár.
858 megtekintés.
